Dunszt István visszaemlékezése

Dunszt István 1945-ben, a Zala megyei Pacsán. Jelenleg Tiszaalpáron él. Az interjú készítésének helye és ideje: Kecskemét, 2016. november 11. Az interjú készítője: Hajagos Csaba történész-muzeológus Az interjú őrzési helye: Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala

Forrás: multfeltara.hu

Dél-alföldi történeteket a Gulágról

A kiskunmajsai könyvtárban mutatták be a „Gulág-történetek” Dél-alföldi magyarok és magyarországi németek a szovjet munkatáborokban című tanulmánykötetet. A kiadványt Miklós Péter történész, címzetes főiskolai tanár, a hódmezővásárhelyi Emlékpont vezetője ajánlotta a közönség figyelmébe, aki hangsúlyozta, hogy a szovjet kényszermunkatáborokba hurcolt mintegy nyolcszázezer magyar történetének minél szélesebb körben való megismertetése fontos feladat.

Forrás: szegedma.hu

Elindult az Örök tél forgatása

Nagyon mély érzelmeket kiváltó film lesz az Örök tél – vélekedett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere március 10-én Fóton, ahol megtekintette az egykori szovjet kényszermunkatáborban játszódó film forgatását. Az Örök tél két főszereplője Csányi Sándor és Gera Marina, a forgatókönyvet Köbli Norbert írta, a rendező Szász Attila. A film a Gulág-emlékév keretében jön létre.

Forrás: cultissimo.hu

Oldalak

Tudta-e…

Tudta-e, hogy a recski kényszermunkatábort nevezik a „magyar Gulágnak”? A szovjet munkatáborok mintájára szervezett táborban a bírósági ítélet nélkül idehurcolt, mintegy 1500 fogvatartottat minimális létfeltételek között dolgoztatták a kőbányában. Sztálin 1953. márciusi halála után került sor a tábor feloszlatására.