Az én történem

Schreiner Mihályné (szerk.): Lerner György deportált emlékiratai

„A hazánkban élő németség második világháború utáni többszörös tragédiáját élte át és mutatja be e könyv szerzője, ugyanakkor végig hittel, derűlátással és sokszor humorral nézett szembe az előtte tornyosuló nehézségekkel. Éppen ez a hit és a humor az, ami őt átsegítette megannyi nehézségen, s tette „szerencséssé” a szerencsétlenségek közepette. Hiszen bárhova került fogsága idején vagy azt követően, mindig feltalálta magát, s került sorstársaihoz képest irigyelt helyzetekbe.” – Bognár Zalán

 

Gulag és poszt-Gulag

Ez az eseménysorozat 1945-ben kezdődött Tiszavasváriban, ahol a hazánkat “felszabadító” Vörös Hadsereg harcosai, valamint NKVD  egy kisebb kocsmai torzsalkodást követően, öt magyar fiatalembert Debrecenbe hurcoltak. A szovjet ad hoc Katonai Bíróság egy személyt agyonlövetett, négyet pedig a GULAG szigetvilágra irányítottak ingyenes munkavégzésre...

Erőltetett menet

A „felszabadító” Vörös Hadsereg 1944. december 22-én kiadott 0060. számú parancsára, a kollektív bűnösség eszmeiségének jegyében, össze kellett gyűjteni a hazai német származású személyeket a front mögötti közvetlen területen végzendő közmunkára, a férfiakat 17-45 éves korig, a nőket 18-30 éves korig. A parancs értelmében az így „mozgósítottaknak 15 napi élelmet” kellett volna magukkal vinniük.

Megidézett múlt

93 évesen a jelen dolgaival kapcsolatban gyakran cserbenhagy az emlékezetem, viszont az orosz hadifogságban töltött két év, három hónap, mély nyomot hagyott bennem.
De már nem dühöngök rajta.
Inkább annak örülök, hogy ép bőrrel megúsztam.
És ennyi év után, valahogy megkönnyebbül az ember, ha elmondja, ami vele történt, még ha rossz is rá emlékeznie.