Megnyílt a barakk kiállítás a Fővám téren

Barakkba zárva – Életre ítélve címmel nyílt meg 2016. február 24-én az a modernkori barakk installáció és kiállítás a Fővám téri aluljáróban, amelynek elsődleges célja, hogy a II. világháborút követő szovjet megszállás alatt elhallgatott történelmet most testközelbe hozza az utca embere számára.

Az ünnepélyes megnyitóra délután 4 órakor került sor.
Bognár Szilvia népdalénekesnő gyönyörű előadását hallgatva kicsordultak a könnyek a közönség soraiban ülő túlélők és hozzátartozók szeméből.
A megnyitó beszédet dr. Rétvári Bence parlamenti államtitkár mondta el, amelyben először id. Szalkáry István memoárjából elevenített fel egy Gulág-életképet a hallgatóság számára, majd elmondta: ezzel a kiállítással „a történelem kijön az aluljáróba”. Az emberek a bemutatott archív és mai fotók segítségével hasonlíthatják össze a 70 évvel ezelőtti és a mai körülményeket. Kiemelte: a barakk szimbóluma, nemcsak az áldozatok megaláztatásának, de a túlélők győzelmének is a kommunizmus, Sztálin és a Gulág rabtelepei felett. Egyúttal emlékezünk arra a mintegy 200.000 áldozatra is, akik sosem tértek haza.

Az installációt 2016. március 10-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Fővám téri aluljáróban; továbbá jó esély van rá, hogy ezt követően a főváros más közterületein is fel lesz még állítva. A barakk megkerülhetetlen, szembeszökő, de nem túlzó eszköze az emlékezésnek és az emlékeztetésnek. Aki teheti, tekintse meg!

Tudta-e…

Tudta-e, hogy a Gulág betűszó az orosz Glavnoje upravlenyije lagerej - Táborok Főigazgatósága - kifejezés rövidítése és a sztálini Szovjetuniót behálózó munkatáborrendszert jelenti? A rendszer teljes megnevezése Главное управление исправительно-трудовых лагерей (Glavnoje upravlenyije iszpravityelno-trudovih lagerej), aminek jelentése Javítómunka-táborok Főigazgatósága.