Feltárják az 1945 utáni borzalmakat

A Kecskeméti Katona József Múzeum 6,5 millió forintot nyert a nemzetközi tudományos tanácskozás, helytörténeti kiadvány, kiállítás, rendhagyó történelemóra sorozata megvalósítására.

Forrás:baon.hu

Stark Tamás előadása Kolozsváron

Stark Tamás, intézetünk tudományos főmunkatársa Murádin János Kristóf kancellár meghívására Magyarok szovjet fogságban, 1944–1953. Civilek elhurcolása a Szovjetunióba címmel előadást tartott a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karán 2016. május 26-án.

Forrás: MTA.HU

Gulág-emlékév: Nemzetközi konferenciát és kiállítást is rendez Kecskemét

Hat és fél millió forintot nyert a Kecskeméti Katona József Múzeum a Gulág Emlékbizottság által kiírt pályázaton. A Cifrapalota Pávás termében rendezett keddi sajtótájékoztatón ismertették, pontosan milyen programok valósulnak meg a támogatásból. Itt ismerhettük meg az erre az időszakra vonatkozó helytörténeti kutatások eredményeit is.

Forrás: KEOL.HU

Gulág Emlékév kecskeméti eseménysorozata

A Kecskeméti Katona József Múzeum 2016 februárjában nevezett a Gulág Emlékbizottság által kiírt pályázatokra, melynek eredményeként 6,5 millió forintot nyert. Ezt az összeget több program: nemzetközi tudományos tanácskozás, helytörténeti kiadvány, kiállítás, rendhagyó történelemóra sorozat megvalósítására fordítják.

Forrás: Alföldi Régió Magazin

Oldalak

Tudta-e…

Tudta-e, hogy a sztálini munkatáborok közül a Perm-36 néven ismert tábor működött a legtovább, egészen 1987 végéig? Az 1946-ban létesített épületegyüttest 1994-ben múzeummá alakították át.