Biblia a lisztben

Kárpátalja – szükség és hit: élet a Gulág után

Kárpátalját az Isten nélküli, szép és boldog élet mintájául szánták a Szovjetunióban, ezért az ateista államhatalom csak akadályt és ellenséget látott a kisebbségben élő magyar értelmiségben. A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévében Ukrajnában jártunk. Riportsorozatunk gulágot megjárt hősökről és reménykeltő kezdeményezésekről.

Forrás: magyaridok.hu

Gulágkiállítás nyilt a Fővám téren

Ügynökségek és az állam áll a projekt mögött.

Barakkba zárva - Életre ítélve címmel nyílt egyedi köztéri kiállítás a Szovjetunió hírhedt munkatáborrendszerének magyar túlélőire és áldozataira emlékezve. A budapesti Fővám téri aluljáróban megépített stilizált barakk megjelenésében, hangulatában a korabeli táborok lakóépületeit idézi meg. A GULAG emlékév keretében megvalósuló projekt 2016. február 24. és március 10. között tekinthető meg a fenti helyszínen, később várhatóan más fővárosi és vidéki köztéren is elérhető lesz.

Gulág Filmestek a Tabánban

Márciustól két hónapos rendezvénysorozatban, Gulág Filmestek címmel tart vetítéseket a Tabán mozi Kubrick terme. A belépés díjtalan. A VERITAS Történetkutató Intézet és a Budapest Film Zrt. filmesteket rendez a GULÁG-GUPVI Emlékév jegyében. A sorozatra 2016. március 3. és május 5. között csütörtök esténként kerül sor a budai Tabán moziban. Sára Sándor tabukat döntögető történelmi dokumentumfilmjeinek...

Forrás: FILMTEKERCS.HU

Folytatódik a Gulag-emlékév

Kiállításokkal, filmvetítésekkel, megemlékezésekkel és konferenciával folytatódik a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások tavaly kezdődött emlékéve – közölte Kovács Emőke, a Gulag Programiroda szakmai vezetője tegnap.

A kormány a 2015-ös évet a 70 évvel ezelőtt a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé nyilvánította, majd az emlékévet 2017. február 25-éig meghosszabbította. Kovács Emőke elmondta, február 25-e a kommunizmus áldozatainak emléknapja, de a megemlékezések már 24-én elkezdődnek Budapesten.

Forrás: MAGYAR IDŐK

Civileket is meg akarnak szólítani a Gulág-emlékév pályázataival

A Gulág-emlékév szakmai vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy nemcsak kutatók, hanem civilek is részt vehetnek az emlékévhez kapcsolódó pályázatokon. Kovács Emőke az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában azt mondta, hogy többféle pályázatot hirdettek meg, amelyekre továbbra is lehet jelentkezni, egészen március 22-éig. Sokféle tevékenységet támogatnak, rendezvényszervezők ugyanúgy részt vehetnek a pályázatokon, mint festőművészek – fűzte hozzá.

Oldalak

Tudta-e…

Tudta-e, hogy a Gulág betűszó az orosz Glavnoje upravlenyije lagerej - Táborok Főigazgatósága - kifejezés rövidítése és a sztálini Szovjetuniót behálózó munkatáborrendszert jelenti? A rendszer teljes megnevezése Главное управление исправительно-трудовых лагерей (Glavnoje upravlenyije iszpravityelno-trudovih lagerej), aminek jelentése Javítómunka-táborok Főigazgatósága.