Magyar támogatással épül a kanadai Gulág-emlékmű

Huszonöt millió forinttal támogatja a Gulág Emlékbizottság a kommunizmus áldozatainak emlékére a kanadai fővárosban felállítandó emlékmű megépítését - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve alkalmából februárban létrehozott testület keddi budapesti ülésén Balog Zoltán tárcavezetőnek, az emlékbizottság elnökének javaslatára úgy döntött, hogy 25 millió forinttal támogatja a kommunizmus áldozatainak emlékére Ottawa központjában felállítandó emlékművet.

1947-ben ezen a napon hurcolták el a szovjetek Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát

Mv: 1947-ben ezen a napon, február 25-én hurcolták el a szovjetek Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a kommunistákkal szembeni kiállása miatt.  Az Országgyűlés 2000 júniusában nyilvánította a mai napot a kommunizmus áldozatainak emléknapjává. Délelőtt az Országgyűlés alelnöke azt mondta, az emléknap és az idei emlékév célja, hogy a kommunizmus tragédiája és az áldozatok emléke beépüljön a köztudatba.
Megszólaló: Adtam húsz deka plusz kenyeret, ami annak hiányzott, aki meghalt.

Oldalak

Tudta-e…

Tudta-e, hogy a málenkij robot, azaz a második világháború utáni szovjetunióbeli kényszermunka magyar elnevezése a „маленькая работа” (malenykaja rabota, azaz „kis munka”) orosz kifejezésből ered? A kényszerítő eseményeknél a szovjetek a civilek megnyugtatásaként ismételgették e kifejezést, hogy a civilek megnyugodjanak, munkájukra csupán rövid ideig lesz szükség.