A kommunizmus áldozataira emlékeztek a Balaton Színházban

Keszthely - A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján, február 25-én Keszthelyen is megemlékezést tartottak. A Balaton Színházban előadás keretében emlékeztek azokra, akiket bebörtönöztek, megfosztottak életüktől, táborokba hurcoltak vagy internáltak. Az emlékünnepségen mutatták be a GULAG túlélő, keszthelyi Vidi Józsefről szóló dokumentumfilmet is.

Forrás: tvkeszthely.hu

GULAG ifjúsági konferencia

A GULÁG Emlékév alkalmából két napos ifjúsági konferencia kezdődött ma Kecskeméten. A rendezvénysorozat keretében túlélők, történészek előadásait hallgathatják meg az érdeklődök. A konferencia első napján mutatták be annak a történelmi emlékversenynek a pályamunkáit is, amelyre középiskolás csapatok jelentkezhettek.

Forrás: kecskemetitv.hu

Kormánydöntés: emelik a Gulágra hurcoltak nyugdíját

Hatvan százalékkal emeli a kormány mindazok nyugdíját, akik megjárták, megszenvedték a Gulág poklait az egykori Szovjetunióban – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a Gulág Emlékbizottság elnöke a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, korábban zömmel svábok lakta Hercegkúton csütörtökön.

Forrás: magyaridok.hu

Az Országgyűlés elnöke avatta fel a Szovjetunióba hurcolt sárospataki áldozatok emléktábláját

Miután évekig nem beszélhettünk róla, majd a rendszerváltást követően már kutatható lett a Szovjetunióba elhurcoltak sorsa, egyre inkább tapasztalhattuk, hogy százezrek lettek az akkori rendszer áldozatai – mondta Tarnavölgyi László, a Sárospataki Wass Albert Kör elnöke. Hozzátette, sajnos mind a mai napig nem tudható pontosan az, hogy Sárospatakról hányan lettek áldozatok.

Forrás: sarospatak.hu

Kegyeleti emlékhely az elhurcolt kényszermunkásoknak

Addig nem lesz egységes Európa, amíg Nyugat-Európa a kommunizmus bűneit nem tekinti ugyanolyan embertelen gyalázatnak és szégyennek, mint a nácizmust – mondta Balogh Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a ferencvárosi pályaudvarnál, ahol felavatták a Málenkij Robot Emlékhelyet február 26-án. Egy marhavagont és stilizált embereket ábrázoló művet Párkányi Raab Péter szobrász készítette.

Forrás: csepel.info

Oldalak

Tudta-e…

Tudta-e, hogy a Gulág betűszó az orosz Glavnoje upravlenyije lagerej - Táborok Főigazgatósága - kifejezés rövidítése és a sztálini Szovjetuniót behálózó munkatáborrendszert jelenti? A rendszer teljes megnevezése Главное управление исправительно-трудовых лагерей (Glavnoje upravlenyije iszpravityelno-trudovih lagerej), aminek jelentése Javítómunka-táborok Főigazgatósága.