Készül az első magyar gulágfilm

Szász Attila, Kölbi Norbert és Csányi Sándor készülő új filmje, az Örök tél valójában nem egészen Gulágban, hanem Gupviban játszódik, de a magyar filmtörténetben alulreprezentált témát boncolgat, a szovjet kényszermunkatáborokba elhurcoltakkal eddig ugyanis inkább dokumentumfilmesek foglalkoztak.

Forrás: magyar.film.hu

Passiók a huszadik századból

Sajtótájékoztató a GULAG-GUPVI emlékévre készült filmekről

A két évvel ezelőtt indult GULAG-GUPVI megemlékezés-sorozat keretében számos dokumentum- és játékfilm is részt vesz az „elhallgatott történelem” felidézésében, mint az egy héttel ezelőtt bemutatott Örök tél, s a Premier Kultcaféban tartott mostani sajtótájékoztatón szereplő többi, munkatáborokról és túlélőikről szóló alkotás is.

Forrás: prae.hu

Digitalizálták a szovjet táborokba hurcoltak iratanyagait

Digitalizálta a Szovjetunióba hurcolt magyarok legnagyobb egységes iratanyagát, a külügyminisztérium egykori hadifogolyosztályának dokumentumait a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL), amely a Gulág Emlékbizottság támogatásával multimédiás online oktatóanyagot is készített a témában.

Forrás: mult-kor.hu

Oldalak

Tudta-e…

Tudta-e, hogy a málenkij robot, azaz a második világháború utáni szovjetunióbeli kényszermunka magyar elnevezése a „маленькая работа” (malenykaja rabota, azaz „kis munka”) orosz kifejezésből ered? A kényszerítő eseményeknél a szovjetek a civilek megnyugtatásaként ismételgették e kifejezést, hogy a civilek megnyugodjanak, munkájukra csupán rövid ideig lesz szükség.