Ahol az embernek nem volt értéke – Konferencia a Gulág világáról az Emlékpontban

Az 1956-hoz vezető útnak része volt az, ahogyan a Szovjetunió bánt az általa meghódított területek lakosságával” – mutatott rá Miklós Péter intézményvezető, miért is az 1956-ra emlékező programsorozatában rendezte meg csütörtökön a hódmezővásárhelyi Emlékpont az „Ameddig a lábam bírja” Mindennapok a Gulágon címmel a szovjet munkatáborokról szóló tudományos konferenciáját. Mint az igazgató hangsúlyozta, a táborokba elhurcolt mintegy hatszázezer magyarnak egyharmada soha nem tért haza, míg a túlélők nemhogy kárpótlást nem kaptak, de titkolniuk kellett a több éves malenkij robot történetét. Az előadásokon a Németh László Gimnázium, az Eötvös József, a Gregus Máté és a Kalmár Zsigmond Szakképző Iskolák, valamint a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola diákjai vettek részt.

Forrás: szegedma.hu