Az 1944–1945-ben a Szovjetunió kényszermunkatárboraiba hurcolt áldozatok emléke előtt tiszteleg a február 25-én záruló emlékév. Dr. Murádin János Kristóf történész a Krónikának elmondta, rendkívül fontos tudni az erdélyi civilek elhurcolásáról, szenvedéseiről, hiszen ha hagyjuk feledésbe merülni, akkor legalább annyira bűnösek vagyunk, mint azok, akik okozták, elkövették.
Forrás: althir.org
Az 1944-es esztendő több súlyos csapást mért Kolozsvárra. Mindez májusban kezdődött a zsidóság deportálásával, majd folytatódott a nagyszámú polgári áldozatot követelő június 2-i amerikai légitámadással, a szovjet csapatok október 10-i bevonulásával pedig újabb szörnyű tragédia érte a várost. Hetvenhárom év távlatából szemlélve az eseményeket, nem túlzás kijelenteni, hogy szinte nem létezett Kolozsváron olyan magyar család, amely közvetett vagy közvetlen módon nem volt érintett a történésekben. (Gulág-jelenség, a Szabadság különszáma.)
Puskel Zsolt fotói
Forrás: puskelzsolt.com
Olofsson Placid atya száz év földi szolgálata után hazatért Teremtőjéhez. Egy teljes évszázadot élt – döbbenetesen hosszú idő. Ahogy felfoghatatlan hosszú volt megpróbáltatásainak sora is, amit a kommunista rendszer rámért. Megjárta a rezsim munkatáborait, éhezett, bántalmazták, elvesztette megannyi barátját. De később, a „gulyáskommunizmus” hazug rendszerében sem teljesedhetett ki papi szolgálata. Igazán szabadon élete utolsó huszonhat évében működhetett.
Forrás: 777blog.hu
Tudta-e, hogy a recski kényszermunkatábort nevezik a „magyar Gulágnak”? A szovjet munkatáborok mintájára szervezett táborban a bírósági ítélet nélkül idehurcolt, mintegy 1500 fogvatartottat minimális létfeltételek között dolgoztatták a kőbányában. Sztálin 1953. márciusi halála után került sor a tábor feloszlatására.
