Országos megemlékezés a magyarországi németek elűzetésének 70. évfordulója alkalmából

Január 17-19-e között ünnepségsorozat keretében emlékeztek meg Budaörsön a 70 évvel ezelőtt lezajlott tragikus eseményekre. 2012 decemberében nyilvánította az Országgyűlés január 19-ét a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapjává, abból az okból, hogy 1946-ban e napon, Budaörsről indult el Magyarországról az elüldözött, otthonaiktól megfosztott német lakosokat szállító első vonatszerelvény.

Megemlékezés volt Nagymaroson a málenkij-robotra elhurcoltak emlékére

Három település – Kismaros, Zebegény és Nagymaros – közösen szervezett megemlékezést a málenkij robotra elhurcolt áldozatok tiszteletére január 10-én. A nagymarosi római katolikus templomban Beer Miklós váci megyéspüspök celebrált szentmisét, amelyen az a munkatáborokat megjártakért és az áldozatokért imádkoztak az összegyűltek.

Forrás:
http://magyaridok.hu/belfold/a-malenkij-robotra-elhurcoltakra-emlekeztek...

Megjelentek a Gulág Emlékév civil pályázatai

A kormány a 2015-ös évet a 70 évvel ezelőtt a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé nyilvánította. A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévének alkalmából négy pályázati kiírást jelentetett meg a Gulág Emlékbizottság 2015. december 22-én.

A pályázati kiírások az alábbi témakörökhöz kapcsolódnak:

Oldalak

Tudta-e…

Tudta-e, hogy a málenkij robot, azaz a második világháború utáni szovjetunióbeli kényszermunka magyar elnevezése a „маленькая работа” (malenykaja rabota, azaz „kis munka”) orosz kifejezésből ered? A kényszerítő eseményeknél a szovjetek a civilek megnyugtatásaként ismételgették e kifejezést, hogy a civilek megnyugodjanak, munkájukra csupán rövid ideig lesz szükség.