Feltárják az 1945 utáni borzalmakat
A Kecskeméti Katona József Múzeum 6,5 millió forintot nyert a nemzetközi tudományos tanácskozás, helytörténeti kiadvány, kiállítás, rendhagyó történelemóra sorozata megvalósítására.
Forrás:baon.hu
A Kecskeméti Katona József Múzeum 6,5 millió forintot nyert a nemzetközi tudományos tanácskozás, helytörténeti kiadvány, kiállítás, rendhagyó történelemóra sorozata megvalósítására.
Forrás:baon.hu
Stark Tamás, intézetünk tudományos főmunkatársa Murádin János Kristóf kancellár meghívására Magyarok szovjet fogságban, 1944–1953. Civilek elhurcolása a Szovjetunióba címmel előadást tartott a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karán 2016. május 26-án.
Forrás: MTA.HU
Hat és fél millió forintot nyert a Kecskeméti Katona József Múzeum a Gulág Emlékbizottság által kiírt pályázaton. A Cifrapalota Pávás termében rendezett keddi sajtótájékoztatón ismertették, pontosan milyen programok valósulnak meg a támogatásból. Itt ismerhettük meg az erre az időszakra vonatkozó helytörténeti kutatások eredményeit is.
Forrás: KEOL.HU
A Kecskeméti Katona József Múzeum 2016 februárjában nevezett a Gulág Emlékbizottság által kiírt pályázatokra, melynek eredményeként 6,5 millió forintot nyert. Ezt az összeget több program: nemzetközi tudományos tanácskozás, helytörténeti kiadvány, kiállítás, rendhagyó történelemóra sorozat megvalósítására fordítják.
Forrás: Alföldi Régió Magazin
Hat és fél millió forintot nyert a Kecskeméti Katona József Múzeum a Gulág Emlékbizottság által kiírt pályázaton. A Cifrapalota Pávás termében rendezett mai sajtótájékoztatón ismertették, milyen programok valósulnak meg a támogatásból.
Forrás: Székelykör
Tudta-e, hogy a málenkij robot, azaz a második világháború utáni szovjetunióbeli kényszermunka magyar elnevezése a „маленькая работа” (malenykaja rabota, azaz „kis munka”) orosz kifejezésből ered? A kényszerítő eseményeknél a szovjetek a civilek megnyugtatásaként ismételgették e kifejezést, hogy a civilek megnyugodjanak, munkájukra csupán rövid ideig lesz szükség.